Meg kéne változnom*

2010. jún. 26. 0:23 - írta Babsszi

Sziasztok!

Köszönöm a komikat, és bocsi a hosszú kimaradásért. Ez a rész is elég kusza még, de lassacskán már körvonalazodnak a dolgok, vagyis igyekszem mindent kifejteni.

puszi.:)

 

3.rész

Leparkolok a jól ismert, lepukkant ház előtt. Mily meglepő! – gondolom magamba, hisz ez a ház se változott semmit. A festés még mindig ugyanaz az ütött-kopott mit még 30 éve kentek rá, a verandán még mindig ugyanazok a virágcserepek gyülekeznek, mint mindig is - persze a virágok már kiszáradtak belőlük több tíz éve – az ajtón még mindig az a szakadt szúnyogháló lógott, mint amire a gyerekkoromból is emlékszem.  Erőt véve magamon kiszálltam a kocsiból. Megigazítom a hajamat, a ruhámat.  Fellépkedek a roskadozó lépcsőn, és halkan bekopogok. Azon reménykedek, hátha nem halja meg, és megmondhatom Tomnak hogy nem engedett be, de ez a tervem pillanatok alatt szertefoszlik mivel nagy nyikorgással kinyílt az ajtó. Egy kissé kopaszodó, bajszos, kis sörhassal rendelkező férfi pislog vissza rám.

-          Szia, apu! – köszönök, mert látom kissé bizonytalan.

-          Rachel? – csodálkozik, majd magához ölel – Úgy örülök!

-          Azért ne vessük el a sulykot! – bújok ki az öleléséből.

-          És mi járatba? – kérdi – Esetleg beljebb jössz?

-          Gondoltam meglátogatlak… - hazudok, és beljebb megyek.

A nappaliban sem változott az évek alatt semmi. Ugyanúgy egy kifeküdt kanapéval, egy repedezett kisasztalkával és egy ősrégi tévével van berendezve a szoba.

-          Itt nem változott semmi! – mondom fintorogva.

-          Mióta anyád elment, nincs ki változtasson a házon! – von vállat és leül a kanapéra, kezébe véve a sörét.

-          Nem hiszem, hogy te nem lennél képes új bútort venni, és legalább amíg itt vagyok, ne piálj! – rivallok rá.

-          Tehát ezért jöttél? – hördül fel – Hogy nekem essél? Hogy a szemembe vágd, hogy mekkora balfasz vagyok? Hogy elhagyott anyád, mert még neki se kellettem? Hát igazán sajnálom, de ha megrohadok is csak ez a szarkupac apád leszek! És nyugodtan leléphetsz, senki nem hívott!

-          Rohadj is meg! – veszem ki a kezéből a sört és a falhoz vágom, majd fogom magamat és kirohanok a házból, magam mögött becsapva az ajtót.

-          Végülis mi a faszt vártam ettől a baromtól? – szállok be a kocsiba majd egy cigit húzok elő a táskámból és rágyújtok – Ekkora barmot! Mit vártam tőle?

Azonnal lükvercbe teszem az autót, és kifarolok a háztól. Amilyen erősen csak tudom nyomom a gázpedált, hogy mihamarabb elhagyjam ezt a házat… A város felé veszem az irányt, és benyomom a rádiót. Maximumra tekerem a hangerőt hátha így lehiggadok kicsit. A város legfelkapottabb kávézójához hajtottam, majd villámsebességgel rágyújtok még egy cigire és besietek a vendéglőbe.

-          Elnézést hölgyem, de ide nem jöhet be cigarettával! – szól rám egyből az egyik pincérnő.

-          Na, csak figyeljen! – morgom neki, majd tovább megyek.

Megkerülöm a bárszékeket, majd bemegyek a pult mögé.

-          Mit képzel maga? – sipákol már megint.

-          Kuss már! – morgok rá.

Hátra megyek a konyhába, majd bemegyek az főnöki irodába. Jól ismertem már a helyet, anélkül is hogy kóvályogjak vagy, hogy engedélyt kérjek a bejövetelélt. Kopogás nélkül benyitok az irodába.

-          Mit képz… - néz fel az asztaltól a barna hajú pasi.

-          Nyugalom! – csukom be magam mögött az ajtót majd az asztalon lévő vázába hamuzok.

-          Rachel? – áll fel a meglepődött barna.

-          Mizujs? – vigyorgok rá.

-          Mit keresel itt? – veszi ki a kezemből a cigit majd elnyomja és kidobja.

-          Még nem szívtam el! – háborodok fel.

-          De, már elszívtad! – mondja.

-          Ahj, meg se öleled a rég nem látott hugicádat? – tárom szét a kezemet témát váltva.

-          Dehogynem! – ereszt meg egy mosolyt majd a keblére von.

-          Annyira hiányoztál Danny! – suttogom és érzem, hogy megtelt a szemem könnyel.

-          Te is nekem! Te is nekem! – simogatja a hajamat.

Miután elenged, letörli a szemem sarkából kiszaladt könnyeket majd az arcomat kezdi tanulmányozni.

-          És mi járatban? – kérdi végül.

-          Tomhoz jöttem válni! – sóhajtok fel.

-          És mit szól hozzá?

-          Hát szerinted? - vonom fel a szemöldököm.

-          Sejtettem! – fintorog – Mindig is mondtam, hogy Tommal még komoly bajaid lesznek!

-          Ne mondj ilyet! – szólok rá – Tom jóember, csak rosszal kezdett ki így aztán ő is azzá vált…

-          Mindenkit tönkre teszel, megrontasz… - rázza a fejét vigyorogva.

-          A rosszról jut eszembe, jártam apánál!  - fintorgok most én.

-          És? – nyitja nagyra a szemét kíváncsian.

-          Szerinted? – kérdezek vissza.

-          Ezért járok én hozzá csak karácsonykor! – mondja bólogatva.

-          Igaz, el is felejtettem! – nevetek fel.

-          De te miért mentél át hozzá? – teszi fel a legjobb kérdést.

-          Nem tudom! – vonok vállat – Tom mondta, hogy ha nem megyek át hozzá, akkor ő fogja meghívni…

-          Ravasz! – mondja elismerően.

-          Szemét! – javítom ki.

-          Azért a nyomodba nem ér! – vigyorog gonoszul.

-          Kuss! – lököm meg játékosan.

-          Be szeretnélek mutatni valakinek! – megfogja a kezemet és elindul az ajtó felé.

-          Hát, rendben! – megyek mellette.

Kimegyünk az irodából, a konyhába Danny vett mindenkire egy nyugodt pillantást hogy nem vagyok, betörő se egyéb bűnöző majd kimegyünk a pulthoz. Ott megállunk az ajtó mellett, és Danny elkezd integetni annak a pincérnőnek, aki előbb pattogott.

-          Jaj, szívem – jön közelebb az alacsony, barna, szemüveges nő és felháborodva hisztizik – annyira sajnálom, én szóltam neki, de mintha meg se hallotta volna úgy ment befelé.

-          Nyugalom Abby – szólal meg a jelenet után Danny – ő a húgom, Rachel.

-          A húgod? – kérdi meglepetten.

-          Rachel, ő pedig a feleségem Abby Mills. – mosolyog az említettre.

-          A kid? – kérdezek vissza pár oktávval magasabb hangon.

-          5 éve házasodtunk össze! – öleli át a barnát.

-          5 éve? – kérdezem hitetlenkedve – És nekem erről miért nem szólt senki? És miért nem hívtál meg?

-          Kérlek, nyugodj meg Rachel! – emeli fel a kezét, hogy ne rendezzek jelenetet.

-          Nyugodt vagyok! – mondom mérgesen.

-          Nem kérsz valami esetleg, míg mesélek? – kérdi kedvesen.

-          Egy martinit kérek rázva! – mondom a pincérfeleségnek.

-          Ez egy kávézó, nem egy kocsma! – mondja nevetve Danny.

-          Hát akkor a kedves feleséged felveszi a cipőcskéjét, és elhúz a boltba nekem martiniért! – nézek rá szúrósan.

-          Rachel! – szól rám Danny.

-          Ne hagyd – szól közbe Abby is – elmegyek neki!

-          Ne szórakozz! – néz rá hülyén Danny.

-          Dehogy szórakozik! – szólok közbe.

-          Rachel, ő a feleségem nem a cseléded! – mondja dühösen Danny.

-          Várjunk csak – mondom és a lány arcát kezdem figyelni – annyira ismerős vagy!

-          Az évfolyamtársad voltam gimnáziumba, és együtt jártunk kémiára és matekra. – mondja picit zavartan.

-          Mi is a neved? – húzom fel a szemöldököm.

-          Abby Mills – mosolyog rám.

-          Nem rémlik… – mondom merengve majd Danny felé fordulok – Szerintem ideje lesz beszélgetni!

-          Szerintem is! – forgatja meg a szemeit majd magával húz.

Leülünk a sarokban lévő, eldugott asztalkához majd dühösen pislog rám.

-          Mi van? – kérdem értetlenül.

-          Miért kell bunkónak lenned vele? – dühöng.

-          Bunkónak? – nevettek fel – Szerinted ilyen vagyok bunkón?

-          Reménykedtem, hogy megváltoztál ez a 6 év alatt, de csalódnom kellett! – mondja sóhajtva.

-          Én már csak ilyen vagyok, és maradok! – vonok vállat.

-          Mindig is ettől féltem! – sóhajt fel lemondóan.

-          Rendben! – nevetek fel hangosan – Na mesélj!

-          Mit? – húzza fel a szemöldökét – Itt semmi sem történik.

-          Danny! – szólok rá.

-          Hát jó! – sóhajt – Azon a nyáron mikor elmentél, közelebbről megismerkedtem Abbyvel. Beleszerettem, az egyszerű, matekklubos csajba… aztán rá egy évre összeházasodtunk, megszületett Cloe és családi vállalkozásként tovább vittük ez a lepukkadt lepratelepet.

-          Persze… Abby Mills a matekklubos csaj. – jut eszembe – Egyszer kicseréltem az ő dogáját az enyémmel… nekem ötös lett neki karó!

-          Rachel! – néz rám homlokráncolva.

-          Jól van, na! – nevettek fel – Mindegy volt már neki, így is kitűnő lett a kis csótány!

-          Rachel, ő a feleségem! – csap az asztalra.

-          Nyugalom, többet már nem lopom el a dogáját. Becsszó! – teszem a kezemet a szívemhez.

Szem forgatva fintorogni kezd.

-          Miért nem alakítod át ezt a porfészket? – nézek körbe.

-          Anyáé… - von vállat.

-          És szerinted visszajön majd érte? – kérdem szemöldök húzogatva – De mindegy is, ha visszajön, én biztos agyonverem…

-          Hát persze! – nevet.

-          Tehát van egy lányod? Mesélj róla! – kérlelem témát váltva.

-          Gyönyörű. Fekete loknijai vannak, gyönyörű kék szeme. És legnagyobb sajnálatomra kiköpött olyan, mint te. Kinézetre és viselkedésre is. – fürkészi az arcomat.

-          Tényleg? – csodálkozok – Ha már az én gyerekem nem rám ütött, akkor legalább a tied igen…

-          Milo jó gyerek! – mosolyog Danny – Sajnálhatod, hogy kimaradsz az életéből…

-          Sajnálhatom, de nem sajnálom! – sütöm le a szemem lemondóan – Kicsit se sajnálom, hogy kimaradok az életéből, és azt sem hogy csak karácsonykor látom. Szörnyű ember vagyok! A saját fiamról képes vagyok lemondani!

-          Nem vagy szörnyű, csak nem vagy egy kiköpött anya típus. Nem ez való neked! – simít végig a kezemen.

-          Hát persze. – nevetek fel szárazon – És legnagyobb sajnálatomra Justin is gyereket akar.

-          Elsőnek esetek túl a lagzin! – mosolyog.

-          Ja, nem ártana. De hát Tom nem úgy tűnik, mint aki beadná a derekát. – sóhajtok lemondóan.

-          Mindig is görcsösen ragaszkodott hozzád, már kiskor óta. Ami viszont meglepő, hogy te is… aztán egyik napról a másikra mégis lemondtál róla és itt hagytál csapot-papot. – fürkészi megint az arcomat.

-          Itt! – bólintok – A házasság se nekem való!

-          Akkor miért mondtál igen Justinnak?

-          Mert ő más, mert vele érzem, hogy menne! – nézek a szemébe – Tudom, hogy vele menni fog, ezt akarom!

-          Én szorítok neked!

-          Nem mintha megérdemelném! – sóhajtok megint – Talán tényleg meg kéne változnom…

-          Soha! – mondja vigyorogva.

Semmi keresnivalód itt*

2010. jún. 17. 0:50 - írta Babsszi

Sziasztok!

Köszönöm a komikat, örülök hogy tetszik:) Igazán jól esik! Itt az új rész, tudom hogy még nem túl izgalmas és hogy nem elég jó de remélem azért van akinek tetszik:) Tehát itt a rész, viszont nem tudom mikor tudom hozni a következőt mert szolgáltatót váltunk, ezért nem lesz netünk előreláthatóan úgy egy hétig. Addig viszont gözerővel megirom a részeket előre.:):DDD Na nem is huznám tovább az időt, remékem tetszik:) Komiknak nagyon örülök mostis:)

puszi mindenkinek:)

 

2.rész

 

Egy szőke kisfiú fut felém. Széttárt karokkal, pókemberes pólóban és mezítláb. Arca és szeme boldogságot sugárzik, szája hatalmas vigyorra húzódik.

-          Anyu?! – kérdezi csodálkozva, míg felugrik az ölembe.

-          Szia, Kincsem! – szorítom minden erőmmel magamhoz és belepuszilok gyümölcsillatú hajába.

-          Te mit keresel itt? – kérdi, miután elenged.

-          Téged jöttelek meglátogatni! – mosolygok a fiamra – Hiányoztál ám!

-          Te is nekem! – bújik megint a nyakamhoz.

-          Figyelj kicsim – tolom el magamtól, hogy a gyönyörű gesztenyebarna szemeibe tudjak nézni – most egy kicsit beszélgetek apuval, aztán utána játszunk. Rendben?

-          Igen! – puszil meg, majd leszáll rólam és ugrándozva visszamegy a házba.

Mosolyogva követem végig a szememmel, míg beér a házba, majd Tomra nézek, aki mérgesen és csalódottan néz rám.

-          Most meg mi van? – kérdezem, míg nekidőlök a furgonnak.

-          Idejössz hat év után, követelőzöl és össze-vissza hazudozol a fiamnak. Még is mit képzelsz? Hogy előkerülsz fél évtized után, és minden úgy lesz, ahogy te akarod? – esik nekem.

-          Ő az én fiam is! – mondom ingerülten – És mi az, hogy követelőzők? Annyit kértem, hogy írj alá egy nyamvadt papírt!

-          Amire én mondtam, hogy nem, úgyhogy indulhatsz is! – néz rám dühösen.

-          Most miért vagy ilyen? Te magad mondtad, hogy 6 éve nem láttuk egymást, most mégis mit vársz akkor? Hogy majd valamikor egyik percről a másikra helyre jön a házasságunk? – nézek rá kérdőn és dühösen.

-          Remélem nem! – fonja karba kezét, mellkasa előtt.

-          Akkor miért nem írod alá? – értetlenkedek.

-          Ha eddig nem zavart, hogy házasok vagyunk, ezek után se zavarjon! – mondja, majd megfordul és elindul a ház felé, de még hanyagul és magabiztosan visszaszól – Te az enyém vagy és e mellől nem tágítok!

-          Persze! – megyek utána idegesen – Mert aztán sokat érsz velem, mikor én fél napra lakok innen!

-          Nem is azért nem akarok elválni, mert, kellesz – fordul vissza, majd végigmér undorral – hanem mert így bosszantani tudlak!

-          Jellemző! – ordítok rá – Ez vagy te, a nagy Tom Kaulitz! Büszke lehetsz magadra!

-          O igen? Nem én léptem le a férjem mellől és a két hetes gyerekem mellől! – mondja megvetően – Te is az lehetsz magadra!

-          A gyereket te nem engedted, hogy vigyem! – védekezek.

-          Még csodálkozol? Majd megengedem, hogy elvidd a pár hetes fiamat New Yorkba magaddal úgy hogy se lakásod, se állásod, se pénzed, se semmid! – mondja gúnyosan – Csodálkozok, hogy életben maradtál!

-          Én meg sajnálom, hogy te is! – sziszegem a fogaim között.

-          Na, most hogy ezt megbeszéltük, igazán haza húzhatnál! A pasidnak meg üzenem, hogy sajnálom, de ez van! – egy gonosz mosolyra húzódik a szája, amit elég rosszul próbál leplezni.

-          Honnan veszed, hogy…? – csodálkozok.

-          Szerinted hülye vagyok? Mi másért jöttél volna vissza? – vonja fel a szemöldököt – Amúgy meg az újságok is régóta cikkeznek „a fantasztikus kapcsolatotokról”. – fintorog.

-          Aha… - bólintok kicsit meglepődve.

-          És ő mit szól hozzám? – teszi a kezét zsebre vigyorogva.

-          Tudod jól, hogy nem tud se rólad, se Miloról! – nézek gyönyörű barna szemébe, ami szomorúságot árasztott.

-          És nem félsz? – teszi fel a kérdést nyugodtan.

-          Mitől? Hogy lebukok? – kérdezem ironikusan hisz tudom rá a választ – Ha nem vehet el, előbb utóbb úgy is elhagy…

-          Akkor nem szeret igazán! – vigyorodik el.

-          Aha! – bólintok – Mert te igazán szerettél?

-          Már oly mindegy nem?! – mondja megint dühösen és gyűlölködve.

Hosszas hallgatás áll be közénk. Én a földet tanulmányozom, ő engem.

-          Meddig maradsz? – töri meg végül.

-          Amíg alá nem írod! – válaszolok kis hezitálás után.

-          Akkor isten hozott újra itthon! Ide szeretnél visszaköltözni vagy esetleg apádhoz? – vigyorog.

-          Nagyon vicces vagy! – mondom gúnyosan.

-          Látogasd meg apádat! – mondja, majd bemegy a házba.

-          Soha! – megyek be utána.

Még mindig ugyanúgy néz ki a nappali, mint ahogy én hagytam, 6 éve. Ahogy körülnézek, furcsa érzés kezd el kavarogni bennem.

-          Akkor kénytelen leszek idehívni! – vigyorog rám.

-          Nem teszed! – nézek rá gyilkos szemekkel.

-          Azt hiszed? – kérdi és a füle mellé emeli a telefont.

-          Jó – kapom ki a kezéből – meglátogatom!

Elégedett vigyor ül ki az arcára.

-          Mégis amúgy mit vártál? – dől hanyatt a kanapén – Idejössz a festett szőke hajaddal, kivágott felsőben, megejtesz egy műmosolyt a méregdrága autódban és én aláírom a papírt?

-          Hát… igen! – vallom be mire ő jól szórakozottan felnevet.

-          Miért mit kellett volna gondolnom? – kérdezek vissza.

-          Ilyen vagyok? Könnyen, és hamar feladom az elveim, céljaim, terveim? – kérdez.

-          Már nem tudom, hogy valójában ki vagy… - suttogom.

-          Hát akkor már tényleg semmi keresnivalód itt! – mondja csalódottan.

Ő már rég elkönyvelte ezt magában. Már rég lejátszotta magában a döntő csatát, miként köztünk soha semmi nem lesz már. Elhagytam, amit alig bírt ki. Cserben, magára hagytam. Összetörtem a szívét, olyan apró darabokra hogy azokkal már nem tud senkit annyira szeretni, mint egykor engem, és senkibe nem tud megbízni.  Tönkre tettem az életét, pedig ő soha nem csinált semmi rosszat. Egyet leszámítva, azt a bizonyos estét mikor belém szeretett.

Válni akarok*

2010. jún. 15. 23:43 - írta Babsszi

Sziasztok!

Itt az első rész, remélem tetszeni fog! Komikat kérek szépen:)

 

 

1.rész

-          Rachel, hozzám jössz? – térdel le elém álmaim szőke lovagja.

Annyiszor játszadoztam már a gondolattal, de nem tűnt valóságosnak így aztán nem is éltem bele magamat még soha. A meglepődöttségtől most mégse bírok megszólalni. Leteszem a villámat, amire pár spagetti tészta volt felcsavarva, majd egy közelben lévő szalvétával megtörlöm a számat és Justinra néztem. Még mindig ott térdel előttem, szívdöglesztően. Fekete szmokingnadrágjába, bele van tűrve a fehér ingje, aminek felső gombjai ki voltak gombolva, ezáltal kitűnő belátást biztosítva kigyúrt felsőtestére. Szőkésbarna haja a legmenőbben felállítva, bal fülébe egy apró fülbevaló csillogott és egy igán szívdöglesztő féloldalas mosolyra van húzva a szája.  Érzem, ahogy a szívem normális sebességről tripla akkorára ugrik és az arcomra egy idióta, bágyadt vigyor ül ki.

-          Igen! – bólintok, majd a kezemet eléje tartom.

Alig birok magammal, szívem szerint felállnék és körbe ugrándoznék itt mindent és mindenkit, de az illem nem engedi. Ő finoman végig simít a kezemen majd a gyűrűs ujjamon, és végül szép lassan, finoman felhúzza azt a félméteres cseppkőoszlopot rá. Finom odahajol hozzá és megcsókolja. Na, nekem itt lett elegem a francba az illemmel! Gyorsan felugrok, és erre ő is felegyenesedik. Egy csibészes mosoly suhan át futólag az arcán, de nem hagyom, hogy kiüljön rá, mert egyből a nyakába ugrok. Ő csak megtart a fenekemnél fogva majd pörögni kezd velem mire mindketten hangos nevetésbe törünk ki.

-          Annyira reméltem, hogy ilyen lesz a reakciód! – szorít magához erősen.

-          Annyira, de annyira szeretlek! – suttogom a fülébe.

Ő csak tovább pörög velem, boldogan a parton. Miután kicsit lecsillapodunk, odasétálunk a parthoz egész közel, szinte pár centire és leülünk a homokba. Vagyis ő leül, a homokba engem pedig az ölébe húz. Becsukom a szeme és újból lepörgetem a szemem előtt a mai nap eseményeit.

Szokványos napnak indult. Justin korán lelépett edzésre, mire felkeltem már se híre se hamva nem volt. Gyorsan én is összekészülődtem majd besiettem a késésben lévő munkahelyemre. A munka szokványosan telt, mint a karikacsapás. Ebédszünetben összefutottunk Justinnal egy ebédre, ami végülis szexel végződött. Délután elvégeztem még pár simítást a lappal kapcsolatban, majd hamar le is léptem hisz megbeszéltük Justinnal hogy ma vacsorázni megyünk. Otthon elég jól kicsíptem magamat. 8órára a kocsi már a lakásom alatt állt. Gyorsan lerohantam és bepattantam. Kivitt a tengerpartra. Rózsaszirmok voltak a homokba végigszórva, egy romantikusan megterített asztalig ahol Justin már ott feszített, mint egy görög isten. Kellemesen megvacsoráztunk aztán letérdelt elém…

Boldogan és mosolyogva nyitom ki a szemem.

-          Mire gondolsz épp? – kérdi mosolyogva. 

-          Főként rád! – kacagok rá gyermeki hangon. 

-          Holnap el kell utaznom! – mondja pár perc csönd után.

-          Hova? – lepődök meg.

-          Angliába! – nézi még mindig a tengert.

-          És meddig? – nézek rá szomorúan.

-          Egy hónapra!  mondja rövid hallgatás után.

-          Értem! – bólintok kicsit szomorúan.

-          De ne csüggedj! – emeli fel a kezével a fejemet – Addig megálmodod az esküvőt, aztán hazaérek és egy hetedhét szóló lagzit csapunk! Ígérem!

-          Ígéred? – döntöm a homlokom az övének.

-          Ígérem! – simít végig a hátamon.

Hagyat, döntöm, majd szép lassan kezdem kigombolni az ingjét. Ő sem cicomázik, tetszik neki az ötlet és próbál megszabadítani a kisestélyimtől, amit elég nehézkesen, tetszi. Szíve szerint letépné rólam, de tudja, hogy ez a kedven ruhám. Finoman lehúzza, a cipzárt majd kibujtat belőle és átfordít. Most ő kerekedik felém. Finoman végigcsókolja a fülcimpámtól, a nyakamon át, a mellemet, a hasamat majd a bugyimnál megáll, és felfelé kezd el újból indulni. Mikor újra a nyakhoz ér én átkarolom a kezemmel az övét, úgy csimpaszkodok bele, mint egy kiscsimpánz az anyukájába és próbálom magam minél jobban hozzá préselni. Mikor már kellőképpen közel voltunk egymáshoz egy hirtelen mozdulattal magam alá gyűröm és lerántom róla az inget. Ráülök, a csípőcsontjára majd előre hajolok az ajkaiig, végigcsókol finom, puha száját, meleg nyakát, széles vállát, formás mellkasát, kockás hasát majd kigombolom a nadrágja gombját és gyorsan lehúzom. Lassan benyúlok a boxerébe, simogatva merevedő férfiasságát, míg visszahajoltam pár forró szenvedélyes csókért. Miután befejezzük, a csókcsatát visszacsúszok övön aluli szintre és finomam, szájjal kezdem kényeztetni. Halk nyögdécselésekkel adja tudtomra, hogy mennyire élvezni. Mikor már kellőképpen felizgul, magához húz egy csókra majd megfordulta a helyzetet. Vad sebességgel tépi le rólam a melltartót, ami eközben el is szakad, majd kezével végigsimít a mellemen. Lehúzza rólam is a bugyit majd a két lábamat széttéve belém hatol. Mindketten egyszerre nyögünk fel. Egyik kezével megtámassza magát a fejem mellett, másikkal a combomat szorítja és egyre nagyobb lökéseket határol rám. Érzem, ahogy a vízszint megemelkedett és már félig a vízben fekszünk. Még lök, pár utolsót majd egyszerre nyögünk fel az érzéstől.  Fáradtan és levegő után kapkodva dől mellém. A légzésemet próbálom minden nyugodtabbá váltani. Mikor kellőképpen nyugodt voltam, összeszedtem a ruhámat, fájdalmas búcsút vettem az újdonsült vőlegényemtől és visszaindulok a kocsi felé. Ralfnak, a sofőrnek megmondom, hogy vigyen, haza majd kiterülök a hátsó ülésen és sec perc alatt elalszok.

Másnap reggel az ágyamba ébredek, estélyistül. Gyorsan elmegyek lezuhanyozok, hajat mosok, rendbe szedem magamat majd felhívom az irodát hogy az elkövetkező 1 hónapba szabin leszek, keressenek másik szerkesztőt és összecsomagolom a bőröndömet. Bármennyire nem akartam tudtam, hogy ez az utazás hosszú lesz, és fárasztó. Bármennyire rettegem ettől, elkerülhetetlen, és már így is a végsőkig húztam. Nincs más megoldás! Miután leviszem a kocsiba a cuccaimat és megkeresem a hivatalos papírokat, magam is útnak eredek. Georgia állam felé veszem az irányt, és jó pár óra múlva már Macon utcáin kocsikázok. Az a gyűlölet, undor és hányinger, ami kerülgetett szavakkal nem kifejezhető. Szívem szerint csak bőgtem volna és visszarohantam volna New Yorkba akár gyalog is csak innen szabaduljak. De tudtam, hogy muszáj, végigcsinálom, különben sose lehetek Justin felesége. A jól ismert földúton hajtottam be a város utolsó utcájába. Annak az utcának a végén lefordultam jobbra ahol egy rozoga, fa viskó állt. Semmit nem változott a hat év alatt! – állapítom meg. Leparkolom, a menő BMW-et a rozoga furgon mellé majd kiszállok a kocsiból. A levegőtől már most szédülök, és a hányinger kerülget. A fejem is teljesen belefájdult, de nem adhattam fel ilyen könnyen. Még nem! Odasétáltam a kopott furgonhoz majd kinyitottam az ajtót. Itt persze mindig, minden nyitva van… de hisz egy ilyet ki akarna ellopni? Beülök a kormány mögé és fintorodva nézem végig a kocsiba heverő cuccokat.

-          Hé, maga meg mit képzel? – szalad ki egy fekete, fonatos férfi a házból.

Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, őt látván. Míg máskor az idegesség, a gyűlölet és a hányinger kerülget, mikor ő eszembe jut, most mégis kissé kellemes érzés fogott el. Kiszállok a kocsiból, hangosan becsapva az ajtaját magam mögött. Ő csak értetlenül pislog, mintha sejtene valamit.

-          Hogy van az én kis férjem? – kérdeztem gúnyosan.

-          Rachel?! – lepődött meg – Mit keresel itt?

-          Válni akarok! – vonok vállat.

-          Mi? – nevet fel.

-          Jól hallottad! – húzom fel a szemöldököm.

-          Akkor jól figyelj ide, mert egyszer mondom el! – sziszegi a fogai között mérgesen – Nem válok, se most se máskor! És jobb lenne, ha a feltuningolt seggedet visszatolnád a feltuningolt BMW-be és visszahúznál oda ahonnan jöttél!

Épp válaszra nyitom a számat, mikor valaki kilöki az ajtót a helyéről és rohamos léptekkel indul felém.

Előszó.*

2010. jún. 15. 22:42 - írta Babsszi

Sziasztok!  

Esetleg már páran ismerhettek a másik blogomról... http://lovehurts.blogzona.hu/ ha nem akkor ideje megismerned:DDD 

Ez a blogom is TH-s lesz annyira hogy Tom Kaulitz lesz a főszereplő, de itt ki is merül...:DDD Ez a sztori az én saját kis képzeletem, saját szereplőimmel... remélem tetszeni fog:) Ha igen akkor igazán dobhatnál pár komit, nem harapok:)

És akkor egy kis bevezető:

 

Rachel Phillps, 26 éves, New York-i újságírónő. Vőlegénye a híres focista, Justin Hardin. Rachel és Justin élete tökéletesen és boldogan alakul egész addig, míg szóba nem kerül a házasság és a családalapítás terve. Így aztán Rachel kénytelen egy kis időre elszakadni szerelmétől, és haza utazni hogy helyre tegye az otthagyott életét. Da vajon befortak már a régi sebei? Vagy újabb sebeket fog ez a talákozás is ejteni?

 

 Ha érdekel maradj velem és megtudod:DDDD